PAX!

Szeretettel köszöntünk honlapunkon!

Krisztus minden embert meghívott, hogy kövesse őt. Sok út van őhozzá. Ezek egyikét Szent Benedek írta le Regulájában, melyet az Úr szolgálata iskolájának nevezett. Eszerint élnek a monostorokban a szerzetesek, akiknek tanúsága a világban élő embereket is vonzza, hogy Szent Benedek csodálatra méltó harmóniája segítse az ő életüket is. Aki oblátus lesz, az Isten meghívására szeretné ily módon alakítani életét. Keretek közé szűkíti bejárható útját, de széles lelki távlatok nyílnak meg előtte. Az oblátus hivatása tehát éppúgy az Evangélium megélése, mint minden keresztényé, de életét sajátossá teszi az, hogy ennek gyakorlatában Szent Benedek útmutatásához vonzódik és ragaszkodik. Élete hétköznapi körülményeit el nem hagyva, sajátos formában csatlakozik egy bencés monostorhoz, és törekszik Szent Benedek Regulája szellemében élni.

A Boldog IV. Károly Ökumenikus Dékánia a pannonhalmi Főapát Úr jóváhagyásával létrejött krisztushívők hivatalos társulása. Tagjai különböző felekezetű és életállapotú keresztények, szabályzata ökumenikus szemléletű.
A Dékánia az egyetemes egyházba Szent Benedek Rendjén keresztül kapcsolódik, amely minden szakadást megelőzően született, így a felekezeteken túli keresztény hagyomány éltető erejével vehet részt a kiengesztelődés szolgálatában.

Ökumenikus Oblátus Dékániánk 2015. július 11-én Szent Benedek atyánk nyári ünnepén alakult meg Pannonhalmán.

Márkus István Áron testvér
obláció: 2015. július 11.
névnap: július 1. (Szent Áron, az első főpap)

Márkus-Zalatnay Fruzsina Anna testvér
obláció: 2015. július 11.
névnap: december 9. (Szent Anna, Sámuel próféta anyja)

Simon Ferenc atya Efrém testvér dékán
obláció: 2004. július 11.
névnap: június 9. (Szíriai Szent Efrém)

Rolik-Bakk Márta Sára testvér
obláció: 2016. július 11.
névnap: október 9. (Szent Sára, Ábrahám felsége)

Rolik Tamás Jeremiás testvér
obláció: 2016. július 11.
névnap: május 1. (Szent Jeremiás próféta)

Veres Tibor Jákob testvér
obláció: 2015. július 11.
névnap: augusztus 21. (Szent Jákob, Izsák fia)

Csiky László Jonatán testvér
obláció: 2022. július 11.
névnap: december 29. (Szent Jonatán, Saul király fia)

Medve János Salamon testvér
obláció: 2022. július 11.
névnap: október 24. (Szent Salamon király)

Kiss Péter Izajás testvér
obláció: …
névnap: július 6. (Szent Izajás, próféta)

Kiss Enikő Lea testvér
obláció: …
névnap: február 5. (Szent Lea, Jákob felesége)

Tiboldi Ákos József testvér
obláció: …
névnap: március 19. (Szent József)



A Pannonhalmi Bencés Oblátusszövetség saját honlapjának címe: osboblatus.hu